E tanulmányszerű esszé abból a célból született, hogy bemutassa a zsonglőrködés - mint motorikus és koncentrációs gyakorlatsorozat - folyamatának lehetséges hatásait a feladat-megoldási és kihívás-kezelési és egyensúlypontozási, egyéni szociális képességeinkre. A tanulmány premisszája az, hogy aki a zsonglőrködést - vagy hasonló sport-, akármely ágát választja magának szabadidős elfoglaltságnak, az a gyakorlással párhuzamosan olyan képességekre tesz szert, melyekhez életének akármely szakaszában könnyedén visszanyúlhat támaszért - tudatosan vagy egyszerűen begyakorolt reflexből.

Lehet, hogy ez mára mindenki számára egyértelmű, de újabb közhelyt idézve, ’’ismétlés a tudás anyja’’ és a ’’tökéletes alma az, mely saját fája magját is tartalmazza’’.

Ezért hozom fel e fontos érveket újra és újra e szociális sport mellett is. Mert még egyszer, azon túlmenően, hogy a zsonglőrködés gyakorlásához és tanulásához kapcsolódó érzelmi attitűddel együtt a kitartást, a pozitív hozzáállást, és a szociális közegben való könnyebb tájékozódást fejlesztjük magunkban, egyben személyiségünkben olyan állandó minőségei alakulnak, melyek folyamatosan segítenek az életben való tájékozódásban.

Váljék így ez a kedvcsináló mindenkinek a legjobb hasznára! Legyen minden lény békés és boldog!

’’Bohócoké a világ!’’ Zsonglőrködj te is velünk. Őrizd meg és fejleszd magadban a zsongást!

Az egyéni minőség, mint szociális képesség

Kezdettől fogva szívesen tisztázom egyéniségeink és szociális közegeinkben megnyilvánuló döntéseink révén kifejtett egymásra-hatásainkból fakadó életfonal szőttes minták repülő szőnyeggé alakításának titkát. Hogy miről is van szó? Arról, hogy ha például képzeletben felülről kezdenénk látni közös ügyeinket ’’közösségi döntéstérképeinken’’, akkor egyéni világlátásunk és cselekedeteink révén egymásra hatva bizonyos minőségű viselkedésmintákat és érzelmi színezetű kapcsolatokat láthatunk.

Ezt a „térképet” képzeld úgy, mint ahogy most képes vagy a számítógép előtt ülve ezt a cikket olvasva most ebben a pillanatban is kilépni saját perspektívádból, hogy magadat kívülről is meglásd, mondjuk, ülve egy széken az asztalod előtt, amint épp ebben a cikk-olvasási folyamatban benne vagy.

Ez a folyamatlátási képesség igazi emberi minőségünk. E folyamatokat mások is alakítják – mint például most én, aki írom a cikket, és látom, hogy olvasni fogja valaki. Ezzel a közös folyamataink folyamai – amelyek végül mind a tengerbe vezetnek, ahonnan a nap melegéből táplálkozva felhőként újra felszállnak, hogy esőként visszatérhessenek – mind egymást támogató, vízkör-körös tér-képeket alkotnak. Ebben a magára vonatkoztató térben társaságomról alkotott, személyes véleményem az egyéni világképem.

Amilyen a világról alkotott képem, úgy képzem és képzelem világomat és ezzel magamat. A világ azzal változik, hogy változik a róla alkotott képem. A világról alkotott képem a kapcsolataimban kifejeződő döntéseim révén alakul, s így kapcsolataimat is a világomról alkotott képem szerint alakítom. Honnan kezdjük/folytassuk ezért az átváltozást? Magunkban, a világért.

A kapcsolataink első látásra bonyolult szövevénye képzi szerintem azt, amit közösségnek vagy szociális hálónak, avagy manapság társadalomnak nevezünk. S e hálónak szokásbeli ismétlődéseink révén egyes csomópontjaiban adott színek uralkodnak, melyek meghatározzák, hogy más csomópontból hogyan lehet oda átlátnunk, s hogyan juthatnánk el innen-oda. Természetesen folyamatos a változás, egyik csomópontból sem ugyanaz soha a nézőpont, hisz ha az egyik szálat húzod, az egész háló alakul vele. Jellemzően, mint a szőnyeg mintái, ha egyszer összefontuk a szálakat, azok felülről nézve alakzatokat alkotnak, az egyes csomók látszólag színükben és formájukban sem változnak - ami viszont szerintem csak a nézőpont felvételéből fakadó változatlanság látszata. Úgy látszik, mint ha a nézőpont meglétének változatlanságából fakadóan az egész sem változna, ám a vicc az, hogy a néző pontja is „csak” egy csomópont a közös szőnyegen. Minden részben benne van az egész. Amint egyvalaki változik, a többi vele együtt újra alakul. S ezért ez az egy biztos: a folyamatos változás. A kérdés csak az, hogy mely irányba…? Szerintem a boldogságból boldogságba.

Van úgy, hogy a legrövidebb út a célba, látszólag kerülőn át vezet. De ez az egész hogyan is került ide?

Képességeinkről és magunk minőségeiről volt szó. Arról, hogy egyénileg mit sajátítottunk el (avagy mit tehetünk magunkévá), hogy társaságilag minél jobban menjenek a dolgok. Azokról a készségekről van tehát szó, melyek segítenek szívből vinni az ügyeket. Karban tartani a világi ügyeinket, mint gyermeket az édesanyja, avagy mint Anyaföld az emberiséget. Ja, és a zsonglőrködés gyakorlásából kezdtük e változás meglátását, ami szintén egyéni, emberi minőségeink kifejlődéséhez vezet.

’’”Van csomó magom. Milyen sorrendben vetem (f)el őket, hogy mind búzává nője ki magát?”’’ Egy jó gazda gyakorlati kérdése magához….

Melyek azok a magvas minőségeink, melyeket fejlesztünk a zsonglőrködéssel?