Véletlen kép

No images

Erasmus+

A Social Educircation projekt és az oktatói szakképzési programunk (Luxemburg, Berlin, Kassel) az Erasmus+ program keretében valósulnak meg.
Banner
Köszöntjük a támogatást!

Norvég Alap

Szociális cirkuszi munkánkat a Norvég Alap támogatja
Banner
Köszönjük a támogatást!
Köszönjük az NKA támogatását, melyet a hazai szociális cirkuszi módszertani munka fejlesztéséhez használtunk fel!
Banner
Pesterzsébeti cirkuszcsoportunkat a MOL Gyermekgyógyító Program támogatja
Banner
MOL Nyrt. és az Új Európa Alapítvány
Zsonglőr Csoportok és Klubbok Print E-mail
Thursday, 03 February 2011 17:05

A Zsonglőrklubról

 

  • A klub célja nem csak az intenzív gyakorlás és az új elemek gyakorlása, hanem hogy az egymás közötti kapcsolatok erősítésének színhelye is legyen.
  • A klub keretében mindenki számára elérhető eszközparkot biztosítunk, amelyet folyamatosan bővítünk, fejlesztünk. Ilyen klubot csupán lelkesedésből tíz éve működtetünk (eleinte még nem az Egyesület keretében). Nyáron szabadtéren, októbertől márciusig tornateremben.
  • Cél itt is, hogy aktív és kellemes kikapcsolódást nyújtsunk a jelentkezőknek.

Közösségformáló szerepe miatt fontosnak tartjuk, hogy a sportolási lehetőségen túl valódi klub hangulatot teremtsünk és a résztvevők közvetlen kapcsolatot tartsanak fent.

  • Klub keretében szeretnénk megvalósítani azt az elképzelésünket is, miszerint "kallódó" gyerekeknek hasznos időtöltést biztosítunk. Azokra gondolunk, akik évközben délután a tanítás után szeretnék levezetni energiájukat, és akik a nyári szünetben, iskola hiányában, rengeteg szabadidővel rendelkeznek, szüleik azonban nem tudnak velük ennyi időt együtt tölteni.
  • Korosztályonként kisebb-nagyobb gyerekeket, fiatalokat szeretnénk bevonni.

 


Ha valahol van egy kis csapat, akik rendszeresen összejárnak és zsonglőrködnek, és esetleg még fogadnak másokat is, hogy közösen alkossanak vagy tanuljanak, akkor írjatok nekünk, hogy itt ti is megjelenhessetek.


 

Budapest

R33

Minden szerdán 17.00 órától az R33-ban a Közvágóhíd területén az Inspirál zsonglőr gyakorló helyen.

egyszeri belépés: 500 Ft

 

Komló

Antigravity Klub - Komló

Hetente két alkalommal szoktunk összejönni a komlói Közösségek Házában ( 48-as tér 1.; a Színház mellett). Hétfőnként 19:30tól 21:00ig és szerdánként 18:30tól 21:00ig miénk a Nagyterem. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne zsonglőrködni! :-) Van egy nagy bőröndünk tele zsonglőrjátékkal, amiket bárki a kezébe vehet! ;) labdák, virágbotok, diabolók, poik, tányér, kendő, sok-sok buzogány és karika, olykor footbag.
Ha előtte felvennéd velünk a kapcsolatot, megteheted a 20/2264814-es mobiltelefonszámon, illetve az e-mail címen.

Miskolc


Szeged

Szegedi Zsonglőrklub a Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrumban

Szegedi Zsonglőrklub minden hétfőn és csütörtökön 17:00-20:00-ig. Helyszín: Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum (6726 Szeged, Fésű u. 4). Mindenkit sok szeretettel várunk!

Megközelítés: 70-es, 84-es és 84A jelzésű buszokkal a Csanádi utcai buszmegállóig, a megállótól pedig: http://goo.gl/maps/wBixN A SZKTT ESZI Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum a Baross László Utcai Óvoda mellett található, a négyemeletes panelsorok mögött. Ha gondban vagytok az odajutással, nyugodtan hívjatok a lenti számon!

Klubvezető: Jeddi Ágost

Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken tudtok: Facebook-on is írhattok E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it Telefon: +36 20/391-6663

Szekszárd

Szekszárdi Zsonglőrcsoport

"Mint a neve is mutatja, tagjaink szekszárdi fiatalok. Korosztálytól függetlenül találkozgatunk heti rendszerességgel, jó idő esetén, ( Pénteken tuti! 15:20-tól ) a város központjában található Prométheusz parkban.
A hideg időkre sikerült tornatermet találnunk magunknak a Garay Gimnázium közreműködésével, ahol fűtött helységben tudunk gyakorolni, ahol a belmagasság 10m felett van. A "klubbtagság" ingyenes, kötezettséggel nem jár.

Néhány tagunk rendszeresen látogatja, a hazai és külföldi zsonglőrtalálkozókat. Ezek általában szervezett kereteken belül történnek, lehetőséget adva akár kisseb csoportok, akár iskolai osztályok számára egy felejthetetlen élmény átélésére!
Alapvetően a játék örömét szeretnénk a foglalkozásokra eljáró gyerekeknek és felnőtteknek átadni, egy-egy jó hangulatú foglalkozás keretében. Illetve a különböző játékokkal a mozgáskultúrát és készségeket fejleszteni játékos, vidám formában.
Amennyiben felkeltettük a figyelmedet, a közelben laksz és szánnál pár órát egy közös játékra, az alábbi elérhetőségeken veheted fel velünk a kapcsolatot:


Pata Zoltán
Telefon: (70)397-3534
E-mail/ MSN :

Szentkirály

Jugglers of the Village

Kecskeméttől nem messze lévő faluban a„Gárdonyi Géza Művelődési Házban (Kossuth Lajos u. 16.) szoktak gyakorolni estefelé, de nem fixek az időpontok.
Keresd fel Pesti Pétert és el tudja mondani, hogy éppen mikor van gyakorlás legközelebb.
Mail :
Telefon : 20/438-5155

Veszprém

Egyetemi Zsonglőr Klub

A név ne tévesszen meg senkit, nem csak egyetemisták kereshetnek fel minket, csak így egyszerűbb volt megalakítani egy klubot :-D.

Jelenleg a csapat nagy része kezdő zsonglőr különféle eszközökön, akik igen szépen fejlődnek, hála a tanulsz-és-tanítod minőségpolitikánknak. Jelenleg korlátozott eszközparkkal rendelkezünk, amit reményeink szerint nemsokára sikerül erősen bővíteni.

Hosszabb távú céljaink között szerepel egy életképes zsonglőrközösség létrehozása, amely szélesebb körben megismerteti az emberekkel a zsonglőrködés és az újcirkusz világát.

És a legfontosabb: hétfőnként 20:30-tól szoktunk gyakorolni a Testnevelési Intézet vívótermében (portásnéni útbaigazít az épületen belül) Veszprém, Egyetem utca 10.


Elérhetőség:
Pusztai Ádám – This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Samu Edina – This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

 

Gyula

Főnix zsonglőr klub

Egy kisebb zsonglőr csapat vagyunk Gyuláról. 10 fős csoportunk elsősorban buzogány-, karika-, labda-, zsonglőrkés- és fáklyapasszolással foglalkozik, illetve ezen kellékekkel szóló zsonglőrködik is. Néhány tag az ördögbotot és annak tüzes változatát is használja.
Nálunk a klubtagság mindenki számára ingyenes és semmilyen kötelezettséggel nem jár!!!
A nyári hónapokban minden nap 17:00-tól 20:00-ig a gyulai Népkertben gyakorlunk, iskolaidőben pedig heti kétszer fűtött helységben tudunk gyakorolni. (Rendszerint kedden délután a gyulai Művelődési házban 16:00-tól 19:00-ig, pénteken pedig az Erkel Ferenc Gimnázium tornatermében 14:00-tól 17:30-ig) Mindkét helyen a belmagasság 10 m felett van!
Szeretettel várjuk a Gyulához közeli kezdő és haladó zsonglőröket. Itt az is megtalálja a számítását, aki csak kikapcsolódásként szeretne zsonglőrködni, de lehetőség van a komoly fejlődésre is akár egyéni gyakorlatokról, akár passzolgatásról legyen szó!

Galbáts Dénes
Telefon: (30)473-4973
E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Facebook: http://www.facebook.com/groups/201848303209629/

http://www.fonixzsonglor.hu/

Frissítve: 2014.03.02.

 



 

Zsonglőr Csoportok:

 

Flame Flowers - zsonglőr és tűzzsonglőr csoport

Honlapjuk: http://www.flameflowers.hu(external link)

Trio zsonglőr csapat

Honlapjuk: www.triojuggling.com(external link)

Pyrotriumph

Honlapjuk: http://trixx.hu(external link)

Firestarters zsonglőr csapat

Honlapjuk: http://firestarters.fw.hu(external link)

Tűzvarázslók tűzzsonglőr csapat

Honlapjuk: http://www.firemagic.hu(external link)

SAPKA Művészeti és Tűzzsonglőr Egyesület

Honlapjuk: http://zsongisapka.dox.hu/(external link)

ZAFIRE

Honlapjuk: http://www.zafire.hu(external link)

MAGMA TEAM TŰZFORGATÓK

Honlapjuk: http://www.magmateam.hu(external link)

Lángoló Ördögök

Honlapjuk: http://langolo-ordogok.uw.hu/(external link)

Jugglers of the Village

Honlapjuk: http://jov.try.hu(external link)

Magma Tűzszínház

Honlapjuk: http://www.magmatuzszinhaz.hu

Tűzmadarak

Honlapjuk: http://www.tuzmadarak.hu

Firenest

Honlapjuk: http://www.firenest.hu

 

Convention 2016

14. Magyar Zsonglőrtalálkozó
Banner
Idén Törökbálinton! Látszólag óvatosan közelítünk a fővároshoz, de azért annyira távol maradunk, hogy elhatárolódjunk a nagyváros zajától.

Zsonglőr térkép

Banner

Ki van itt?

We have 3 guests online

Facebook